a lényeg..

"... ottvan a lényeg benn!" - tudod, a szilvásgombócban. Áhh... mindegy.

A lényeg, (h ragadjon a bélyeg..) az, amit elszoktam felejteni.. de megtaláltam a kis repertoáromban az egyik eléggé aktuális verset:

(ezen a szar laptopon nincs vörd, így lapról gépelem be!)

"Mióta várlak, már nem is tudom.

Napok, hetek vagy évek óta, mindegy.

Sok a dolgod, tudom, hisz férfi vagy,

nem ülhetsz az én szoknyámon örökké,

sőt, a másén sem. Ez nem szemrehányás:

Sokkal féltékenyebb vagyok kalandjaidra

amelyek tőlem távol tartanak,

mint a nőkre, akik mellett rám gondolsz,

bűntudattal, mégis elégedetten,

hiszen én nem vagyok olyan mint te meg ők,

bár néha beléd mar a kétség: hátha én is.

Nyugodt lehetsz: én hűséges vagyok

hozzád s épp ily hű lennék bárki máshoz,

ha mást szeretnék. Hűségem nem érdem,

fogyatékosság inkább: képtelen

vagyok másra még csak gondolni is,

s érdemnek éppígy nem tartanám,

ha hű lennél hozzám míg másra vágysz.

Régen - nem is tudom, mikor - még nem szenvedtem

hiányodtól ilyen betegesen.

Korán felkeltem, tettem a dolgomat,

nem azért, hogy ne kelljen rád gondolnom,

mint mostanában. Boldoggá tett a napfény,

a kezem nyomán születendő rend, a munkás

nappal utáni éjszaka nyugalma,

a napok, hetek rendje, költötő

madárként visszatérő évszakok

önmagukat jelentették, nem téged,

nem a te elindulások, megérkezésed,

nem vártam levelet, üzenetet,

nem kémleltem estefelé az utat:

hátha előbukkansz a jegenyék közt,

nem rezzentem fel álmomból riadtan:

mintha kopogtak volna... s csak a szél.

Nem forgolódtam fél éjszaka ébren

jelenre váltba múltat és jövőt,

nem kívántam meghosszabítani

az éjszakát, hogy legalább álmomban

láthassalak. Ha reggel felkelek,

elképzelem: hol jársz most, mit csinálsz-

mint a növényeket a földalól

felszívott nedvesség: reménység duzzaszt

s estére velük fonnyadok. Lefekszem

feléd tájolva arcom a sötétben

mint a hívő Mekka felé. Nem bírom

ezt így tovább. Börtönöm vagy, kilépek

belőled, mint gubójából a lepke.

Szabad akarok lenni. Egyedül

voltam eddig is, de most én szabom meg

magányomat, mindig magam leszek

inkább, mint mástól kelljen függenem.

Inged kívántam lenni, kenyered

vized, levegőd. Már nem kívánom

éhséged, szomjad csillapítani,

ugyanarra van nekem is szükségem

mint neked, s bárkinek. Tárgy nem vagyok,

hogy ha eszedbe jut, elővegyél,

anyád se, hogy mint tékozló fiú

visszatérj hozzám, amikor elfáradsz.

Nem rostokolok itthon ezután

hogy itthon találj, ha véletlenül

betoppansz. A hosszú ádventnek vége.

Megkaptam a lapokat. Köszönöm.

Bármikor meglátogathatsz. Nem zavarsz.

Megbocsátok persze. Hiszen nem szeretlek."

Ezt a szágitól kaptuk, felis léptünk egyszer vele..

Szép.. mert egy kis része aktuális.