2010. október 29., péntek

- Kisasszony, ismét szeretnék szeretkezni Önnel!
- Mi az, hogy "ismét"?!
- Már tegnap is szerettem volna...

".....
Nem kell más, úgy csókolnám a szádat,
Letépném az összes ruhádat,
Ahogy azt nem csinálta még más!
Nem kell más, amikor a szemembe nézel,
majd attól a tűztől égsz el,
Amit te bennem gyújtottál,
És nem kell más!
...."


az ember lánya szeret ilyeneket hallani egy dögös hímneműtől úgygondolom. :)

2010. október 28., csütörtök

ha megkérdeznéd, mi történt velem az elmúlt pár hétben, hónapban, megvonnám a vállam és annyit mondanék, semmi extra..
ez nem lenne igaz. mindig történik valami. hol jó, hol kevésbé, de mindig van valami. és lehet, h akkor, abban a pillanatban nem volt jó, ám mostanra már nem annyira szar. :)
visszatekintve, örülök, h megtörténtek velem azok, amik voltak. hiszen tanulok belőle, több lettem tőle.
van úgy, hogy nem írom le, mi volt, mert nem biztos téged érdekelne. amit pedig leírok, azt csak azért írom le, mert szeretném, h örökre (vagy legalábbis sokáig) megaradjon.
van pár ember, aki mindig naprakészen tudja, h miket is műveltem, műveltünk. ők megérdemlik, h részei legyenek az életemnek.
az én szép, saját, külön kis életemnek! velük örömmel osztom meg, szeretném, h beletartozzanak!

túl sok és édes a szabadság! élvezem az életem, hülyeségek tucatját csinálom napmintnap.
és nem bánom meg!! (:

az egyetemet leszarom, a Barátaimat soha, a bulikban általánam megtalálható vagyok, kiépítem a számomra olya fontos kapcsolatokat, mindenkit megakarok ismerni, "dolgozok /gyakornok/" a tévénél, fotózásra fogok menni, bulit szerveztem, mindenhol ott akarok lenni! (és /sajnos?/ ez nagyjából be is jön.)
el fogok tűnni. szérszakadok, kimerülök, elfogyok. kicsi/kevés vagyok én ahhoz, amit akarok.. mégis csinálom.
még bírom. de már nem sokáig. egyre több az otthoni-senkinemlátja magambazuhanás, hiszti, ingerlékenység. és amikor kilépek az utcára, az a lány vagyok, akit mindenki úgy ismer.. a mosolygós, pörgős stb csaj. és ez soksok energiát vesz igénybe. és a fontos (egyetem) dolgoka már nem marad, mert az valahol legalul van a fontossági sorrendben.

nno.

elmesélem szépen azt, ami tegnap volt!
úgy indult, h bulit szerveztünk a Lightba. hálovínest! boszorkánynak akartam beöltözni, de kurva lett belőle!
Nórika nagyon lelkesen készülődött aznap este. Kaposból, a kis barátaival volt ott, hazaért, kiválogatta a jelmeznek valót és elkezdett öltözködni. ám már későre járt az idő, nagyon kellett hát sietnie. kapkodott, s végül odaért a koliba.
ottis készülődtek már a leányok, s a hirdetett időponban már lent díszítették a termet.

... faszom. én ezt most nagyon meguntam, meg a kávém is elfogyott, elmegyek haza, nem tart itt a kaosban semmi a neten (inerteten!!) kívül.. jósegg meg ilyenek most sssajnos nincs, csak a csajok.. :/

hmmm... ma úgyis megyek haza/nagyatádra/, otthon majd folytatom!


2010. október 16., szombat

átjárók - átok

denevér-szárnyak csattogása
macska végső nyávogása
láncra kötött eb sírása
rontsa meg álmodat, rontsa meg álmodat

hétszer félj, ha tőlem rettegsz
hétszer fájjon, mikor szenvedsz
hetet gondolj, míg szólsz egyet
s hogy hová mész jól vigyázz
jól vigyázz

hétszer félj, ha tőlem rettegsz
hétszer fájjon, mikor szenvedsz
hetet gondolj, míg szólsz egyet
s hogy hová mész jól vigyázz
hová mész jól vigyázz

bármerre jársz rád találok
keresztúton eléd állok
utolér még ez az átok
hogyha engem elfeledsz
meggebedsz

bármerre jársz rád találok
keresztúton eléd állok
utolér még ez az átok
hogyha engem elfeledsz
meggebedsz






2010. október 14., csütörtök

Írt a Sajnaroli.
sírós zenét hallgatok.
egész nap ágyban voltam.

2010. október 13., szerda

szeretem:
http://soundcloud.com/atjarok/holdtanc
http://soundcloud.com/atjarok/03-ungibungi
:)

2010. október 8., péntek

ő egy nagyon szimpatikus lány. értékeltem, dögös, kedves, és .. nem ismerem. de tudom, mi van vele.. nem jó.
ezért (is ) megyek, és nézem meg nélküle a sellő-sztorit.

2010. október 3., vasárnap

"6 hetesen magatokhoz vettetek, sokat játszottam a gyerekekkel, és nagyon boldog voltam Veletek. Ahogy nőttem, egyre nőtt a mozgásigényem és vele együtt az étvágyam is. A gyerekek nem akartak velem játszani, ha odamentem egy simiért, sokszor még belém is rúgtak. Aztán egy nap beültettetek a kocsiba. Én olyan boldog voltam, végre hónapok óta először látok mást is a kennelen kívül. Az autópálya szélén álltunk meg. Eldobtátok a labdámat. Futottam utána, de mire visszaértem, Ti már sehol sem voltatok. Kétségbeesetten rohangáltam a kocsik között, labdával a számban. Az autósok dudáltak, de volt olyan is, aki még rá is gyorsított. Ki akartam futni az út szélére, mert nagyon féltem. Hirtelen egy hatalmas ütést éreztem az oldalamon, és többet nem tudtam felállni. Nagyon nehezen kikúsztam az út mellé. Próbáltam utánatok menni, de nem sikerült. Körülöttem minden véres volt. Fáztam, sötét volt és féltem. A labdámat még mindig fogtam, biztos voltam benne, hogy visszajöttök értem. Hiába nyüszítettem, ugattam, senki nem állt meg segíteni. Többórás fekvés után megállt mellettem valaki, nem törődve a vérrel és a sárral, betett az autóba. Egy fehér köpenyes férfi szaladt a kocsihoz, amikor megálltunk. Már csak a fejét csóválta. Új gazdám, aki 15 perce ismert, nagyon sírt és megölelt. Csak akkor engedtem el a labdámat, hogy megnyaljam a kezét, hogy azt tudjam neki mondani: "Köszönöm". Aztán elaludtam, az utolsó dolog, amit hallottam, gazdám kétségbeesett zokogása volt. Már nem félek, nem fázom és nem fáj semmim sem.
Meghaltam. Talán ha nem rágom szét a cipőket és nem eszem annyit, még mindig élhetnék..."

Csak az a legszomorúbb,hogy az a kutya szereti a gazdáját.